Válogatás, ahogy én csinálom
A ruhák válogatása nálam nem futószalag. Sokszor egy cappuccino mellett történik, csendben, odafigyelve. Ami nem üt meg egy bizonyos szintet, az egyszerűen nem kerül ki, még akkor sem, ha "elmenne".
Egy családi vállalkozás, ahol a válogatás és a minőség nem “opció”, hanem alap.
Szia! Móni vagyok, a Rosszcsont bolt megálmodója.
Háromgyerekes anyukaként pontosan tudom, mit jelent, amikor egy ruha nem csak szép, hanem bírja is. Játszóteret, sportot, focit, gördeszkát, fára- sőt néha tetőre mászást. Nálunk a ruhák éltek. És igen, volt rengeteg olyan darab, ami meglepően sokat kibírt.
A Rosszcsontbolt neve sem véletlen. A gyerekeim igazi rosszcsontok voltak, persze jó értelemben még akkor is, amikor a fa helyett a tetőre másztak. Mozgásban, kalandban, nevetésben. Ekkor tettem fel magamnak a kérdést, hogy hol vannak azok a ruhák, amik ezt elviselik?
2014-ben, amikor a legkisebb fiam hároméves volt, megnyitottam Jászberényben az üzletet, ekkora már pontosan tudtam mit szeretnék: csak olyan ruhát árulni, amit én magam is szívesen megvennék és bírja a strapát. Ez azóta sem változott.
A ruhák válogatása nálam nem futószalag. Sokszor egy cappuccino mellett történik, csendben, odafigyelve. Ami nem üt meg egy bizonyos szintet, az egyszerűen nem kerül ki, még akkor sem, ha "elmenne".
A bolt és a webshop mögött ketten állunk, én és a legnagyobbik fiam. Rengeteg munka van benne, és sokszor egyikünk sem tud mindent. De pont ez a jó benne. Amire én nem tudom a választ, abban ő segít. Amiben ő bizonytalan, ott én vagyok mellette. Támogatjuk egymást és a Rosszcsontbolt így működik igazán.
A Rosszcsontbolt egy valódi családi vállalkozás. Nincs nagy raktár, nincs futószalag vagy automatizált rendszerek. Van viszont egy saját kis raktárunk, ezért amit a webshopban látsz, azt gyorsan és személyesen tudjuk útnak indítani. Mindent amit látsz, az a kettőnk munkája. Mi felelünk a beszerzésért, az árazásért, a webáruházba felkerülő ruhákért, a technikai működésért, a marketingért, a grafikáért, a fotókért, a ruhák méréséért, a vasalásért, a rendelések kezeléséért, a csomagolásért, az ügyfélszolgálatért, a social media tartalmakért és még a számlázásért is. Mert azokat is mi magunk állítjuk ki.
A használt gyerekruha nálunk nem másodlagos megoldás. Hanem egy jó döntés, amit mi is nap mint nap meghozunk.